0% Complete

Elmúlt események - 5.oldal

5. / 5 oldal

2011.01.08

The MAX Masters Marathon Cup 2011

2011. 04. 30.

 

Véget ért a megmérettetés, mely során összesen 3,2 tonnát fogott a 13 csapat. Az utolsó napokban nem sok változás történt a kialakult sorrendben, az első helyen a Carpshop - Mainline Team végzett, aki 2 hal híján 100 darab 5 kg feletti halat fogott. A második helyen a Proman Team végzett, míg a harmadik helyet a MAX Carp I. csapata szerezte meg. Gratulálunk minden résztvevő csapatnak a méltó helytállásért, és köszönjük a szervezők és támogatók segítségét.

 

 

 Nyeremények

 

Dobogósok

 

A csapatok

 


 

2011. 04. 29.

 

A verseny vége felé közeledve az újrahúzásnak köszönhetően igen csak átrendeződött a mezőny. Az eddig hatalmas fölénnyel rendelkező Max Carp I. visszacsúszott a 3. helyre, az élre pedig a végig kiegyensúlyozottan horgászó Carpshop - Mainline Team került. A 2. helyre a Proman Team jött fel, aki az elmúlt 36 órában közel 250 kg halatt tudott megszákolni. A versenyzők már eléggé elfáradtak a hosszú küzdelem alatt, hiszen több helyen is szinte folyamatosan, szünet nélkül fárasztják a halakat. Sajnos a mentőmellény használatáról több csapatnál is elfeledtkeztek, ami a figyelmeztetést követően súlyos kg levonásokba került.

 

 

 

 MAX Carp

 

Tiger Baits Team

 

Pelzer Team

 

Monster Carp Nagyréde

 

Nagyok Vagyunk - ABK Team

 


 

2011. 04. 27.

 

A verseny a feléhez érkezett, és megtörtént a helyek újrahúzása. 72 óra alatt 1716,90 kg halat fogott a mindösszesen 13 csapat. A sorsolás igen izgalmas napokat eredményez majd, hiszen teljesen átalakultak az erőviszonyok, és kijelenthetjük, hogy semmi sincs még eldőlve. A félidőt, az elejétől fogva vezető Max Carp I. zárta az élen. Kíváncsian várjuk mit tudnak kihozni az eddig nem éppen jól szereplő gát melletti sarokból, ahol mostmár csak dobva juttathatják szerelékeiket a vízbe. A Carpshop - Mainline bekerült a 2-es pályára, ami egyre jobban jött föl az elmúlt napokban, így okozhatnak még meglepetéseket. Az utolsó mérlegeléskor a Pedro Carp Team csak pár kg-val volt lemaradva a 2. helyről, ők azonban most szintén dobálós helyre kellett, hogy átüljenek. A 4. 5. 6. helyek közt igen szoros a küzdelem, meglátjuk az újrahúzott helyek milyen lehetőséget adnak számukra a dobogóra való felkerüléshez.

 

 

Verseny II. etap: 

 

  

Sorsolás eredménye

 

 

Fárasztás

 

 Proman - King Baits

 

 MAX Carp II.

 

M & M Carp Team 

 


2011. 04. 25.


36 órája tart a maratoni küzdelem, ahol egy tonnánál tart már az összfogás. Az első helyen továbbra is jelentős előnnyel vezet a MAX Carp I, míg a többi dobogós helyért kiélezett harc folyik és csak pár hal választja el a csapatokat egymástól. A Pedro Carp Team feljött a harmadik helyre, a Carpshop - Mainline Team pedig továbbra is a második helyen áll. Napközben néha eleredt az eső, és estére a szél is megfordult. A tó jobb oldalán horgászó csapatok is elkezdték fogni a halakat, és a mérlegelés végére mind a 13 csapat értékelhető fogással rendelkezett.

 

 

 Carpshop - Mainline Team

 

Miller Draft Carp Team

 

Szőke Carp - ABK Team 

 


2011. 04. 24.


A verseny alig 14 órája tart és még igen sok van hátra, de már 13-ból 8 csapatnak sikerült feliratkoznia a fogási listára. A nappali órákban a szokásostól eltérően a gát felől fújt a szél, és ez a kapásokon is megmutatkozott. Ennek eredménye képpen a tó bal oldala szerepel egyenlőre erősebben. Az öbölben horgászó MAX Carp I. (Szidiropulosz András, Stenger Ferenc) elhúzva a mezőnytől, 170,49 kg összesített fogással vezet. A 8-as álláson horgászó Carpshop - Mainline Team a dobós pályáról jelenleg a II. helyen van, de szorosan mögötte a Crazy Baits Team lohol. Az éjszakai etap valószínűleg jópár csapatnál telített pontyzsákokat fog produkálni ami a reggeli rangsorban is meg fog mutatkozni.

 

 

  

Első fogások 

 

Crazy Baits Team 

MAX Carp I.

 

Pedro Carp Team

 


 

2011. 04. 23.


A kettő órai megnyitót követően a Kis-tavon kezdetét vette a Carp Prolog. A halak nem voltak éppen étvágyuknál, így a legtöbb csapat értékelhető fogás nélkül fejezte be a nádbotos horgászatot. Ez után a helyek sorsolása következett, majd egy kellemes vacsorával zárult a megnyitó, melyen a neves Ardy Veltkamp is tiszteletét tette.

 

Verseny I. etap:  

 

 

Sorsolás eredménye 

  

 

Ardy Veltkamp a Nagyrédei Horgásztavon

 

  

Sorsolás 

 

 

Serlegek

 


 

 

Szombaton kettő órakor kezdetét veszi a megmérettetés! A verseny minden nap nyomon követhető lesz itt az oldalon, valamint a tó honlapján! Várhatóan egy Sztárvendéget is köszönthetünk a hétvégén, Ardy Veltkamp személyében! Reméljük Ardy elég "erőt" ad majd a csapatoknak a hosszú küzdelemhez. A csapatok figyelmét továbbra is szeretnénk felhívni a mentőmellény használatára, amelyet remélhetőleg már mindenki beszerzett, illetve rendelkezik vele. A biztonság érdekében kérnénk mindenkit a versenyszabályzatban rögzített pontoknak megfelelően készüljön a viadalra.

 

Sok sikert a pakoláshoz és kellemes valamint biztonságos utat kívánunk a tópartig!

 

Üdvözlettel: Kis Attila, Bárdóczky Zoltán, Lemmer Ádám

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 


 

 

 

A verseny helyszíne: Heves megye, Nagyrédei horgásztó
 

A verseny fő támogatója:  

 



 
További támogatók:  

 

 

 

nagyredei horgaszto

 

 

 

carplove

 

 

 

enterprise tackle

 

 

 

Időpont: 2011. április 23 – 30. nap 144 óra

 


 

Gyülekező: 2011. április 23.  14.00 óra.
Sorsolás:  2011. április 23. 15.00 – 18.00 óráig

 

 

 

Verseny I. etap kezdete: 2011. április 24.  9.00-kor (8 órától helyek elfoglalása)

 

 

 

 

 

 

 

Verseny első etap vége: 2011.április 27.  9.00-kor
Gyülekező: 2011. április 27.  10.00-kor
Sorsolás:  2011. április 27. 10.00 – 10.30 óráig (11 órától helyek elfoglalása)

 

 

 

 

 

Verseny II. etap kezdete: 2011. április 27.  12.00-kor

 

 

 


Verseny vége: 2011. április 30. 12.00-kor
Eredményhirdetés: 2011. április 30. 12.00-kor  (utána búcsúebéd)

 

 

 

Nevezési díj: 80.000 Ft/csapat

 

 

 

A nevezési díj tartalmazza: a napijegyeket, meleg étkezést megnyitón és díjkiosztón. 

 

 

 

A verseny első három helyezése:
- Pénzjutalom: 

 

 

 

I. helyezés: 300.000.- Ft.

 

II. helyezés: 200.000.- Ft.  

 

III. helyezés: 100.000.- Ft.
+   Kupa
+ Ajándékcsomag

 

 

 

A legnagyobb hal kifogásáért járó nyeremény:
- Ajándékcsomag 50.000.- Ft értékben
+ Kupa

 

A verseny támogatói további díjakat ajánlanak fel!

 

 

 

Jelentkezés: info@maxcarp.hu  vagy 06 70 389 61 37-es telefonszámon.

 

 

 

 

 

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A verseny nyílt nevezéses és meghívásos.
A verseny csapatverseny, 2 fő versenyzőből áll.

Jelentkezési határidő: 2011.04.01-ig.

 

 

 

Verseny:
A megmérettetés kettő részből áll!
 A tavon a verseny ideje alatt a kijelölt 16 állás felosztásra kerül:
-  8db csónakos (csónak engedélyezett, csónakmotor szintén)
-  8db parti horgász állásra (csak dobás engedélyezett, csónak csak bója elhelyezésére használható)

 

 

 

 

 

 

 

The Max Masters Marathon Cup 2011

 



A sorsolás révén az adott csapat a kihúzott álláson 72 órát horgászhat az első etapban. A következő sorsoláskor aki a csónakos álláson már horgászott annak a csapatnak a parti állás közül kell majd helyet sorsolnia!

Sorsolás:
- Első etap sorsolása:
 A csapatok egy elősorsolás keretén belül döntenek arról, hogy melyik csapattag fog szerencsét próbálni a CARP PROLOG-ban.
A sorsolás helyszíne mellett egy kis tó található ahol a 16 csapatból fejenként 1 versenyző fog nádbottal részt venni. A CARP PROLOG célja hogy adott idő intervallumban ( maximum2 óra alatt) a lehető leggyorsabban fogjon 5 db halat (bármilyet). Az ehhez szükséges tárgyeszközöket és csalit a rendezőség biztosítja. Amely csapat a leggyorsabban eléri a kvótát (5db hal) az húzhat helyet elsőként. A rendezőség folyamatos felügyelete mellett fog zajlani ez a verseny is. Amennyiben marad olyan csapat akinek nincs értéklehető fogása, vagy a kvótát nem éri el, a nevezési lista jelentkezési sorrendjében folytatódik számukra a sorsolás.

A CARP PROLOG-ot követően a horgászhelyek sorsolása következik az eddig elért eredmények illetve az előző pontban leírtak alapján.

- Második etap sorsolása:
Az első etap sorsolásában kihúzott számok emelkedő sorrendje szerint:
- a csapatok először sorrendet, majd ezt követően helyet sorsolnak.

A horgászat szabályai:
- Minden versenyző köteles a versenyszabályzat pontjait betartani.
- A verseny kezdetét és végét a sorsoláskor hangjelzés jelzi.
- Minden csapatnak 60 perc áll rendelkezésére, hogy előkészítse az eszközeit, elhelyezze a jelölő bójáit. 1 csapat a szektorában maximum 2 db bóját használhat.
- A versenyzők annyi botot tarthatnak és szerelhetnek össze, amennyit akarnak, de egyszerre csak legfeljebb négy bottal horgászhat a csapat.
- Szerelékenként (botonként) csak egy horog engedélyezett; a hajszálelőkés felkínálás használata kötelező.
- Csak hagyományos horgászmódszerek illetve - végszerelékek fogadottak el, legalább 50 g-os ólomnehezékkel.
- Az ólomra paszták és etetőanyagok rágyúrása engedélyezett.
- Etetőkosár, method-kosár használata tilos!
- Úszók használata tilos!
- Fonott főzsinórok használata tilos!
- Fonott dobóelőtét használata tilos!
- Fonott előkezsinór maximálisan 30 centiméteres hosszúságban használható.
- Lead Core ólombetétes kagylóálló zsinór maximálisan 100 centiméteres hosszúságban használható.
- A monofil főzsinór és a monofil dobóelőke átmérője nem haladhatja meg a 0,55 millimétert.
- Az elektronikus, akusztikus és vizuális kapásjelzők megengedettek.
- A felcsalizott szerelékes horgászatra használt botok hossza maximum 3.90 méter.
- Horgászat során csak bojlis botok használata engedélyezett. Tilos a feeder, match, rakós, pergető, legyező, surf botok, stb. horgászatra való használata.
- Surf és Spod botok csak parittyázásra, etetőrakétázásra használhatók.
- Nyeletőfékes orsók használata engedélyezett.
- A nyeletőfékes orsókon a nyeletőfék bekapcsolása nem kötelező.
- A bot spiccére rögzíthető vagy rögzített lengőspicc és rezgőspicc használata tilos!
- Horgászat közben be lehet húzni a rajthelyről a szereléket.
- Etetőanyaggal, ill. gyurmával bevonható ólmok használata engedélyezett.
- Csalizásra csak bojli használható, melyeket kötelezően hajszálelőkén kell felkínálni.
- A készségen felkínált bojlik legkisebb átmérője 14 mm lehet.

 

 

 

Etetésre használható mennyiség:
Maximálisan felhasználható csali és etetőanyag mennyiség összesen 30kg lehet a 144 óra alatt.

Használható:
- etetőanyagok, morzsák, granulátumok;
- különböző állati- és növényi eredetű lisztek;
- gyári- illetve házi készítésű bojlik, pelletek
- aromák;
- növényi eredetű magvak főzve is és erjesztve is;
- etetőanyag ragasztók, valamint etetőanyag földek, lösz, agyag;
- Etetésre és csalizásra tilos használni bármilyen élő vagy elpusztult állatot.
- Elpusztult állatot tilos használni még szárított és hőkezelt állapotban is.
(tilos használni szárított rákot, kagylót, gilisztát, szúnyoglárvát konzervált állapotban is)
- Etetőhajó használata nem engedélyezett!
- Mentőmellény: kötelező a csónak használata esetén! Mentőmellényt nem biztosítunk, ezért kérjük, hogy minden résztvevő saját részére gondoskodjon róla. Sorsoláskor ellenőrzésre kerül mely az indulás feltétele.
- Minden sűrített levegővel, gázzal vagy elektromos árammal működő etető eszköz használata tilos!
- Engedélyezett az etető csúzli, katapult, dobócső, etetőrakéta, PVA termékek alkalmazása.
- Csónak használata (saját csónak) helykeresésre, radarozásra, bójázásra, és behúzásra (bójából maximum 2 db/csapat nem zavaró fénnyel kivilágítható) engedélyezett.
- Csónakot biztosítunk amelynek mérete 4,5m-es (műanyag).
- Ha a fárasztás során a hal a bóját kihozza, versenybíróság engedélye mellett lehetséges a visszahelyezése.
-  Tilos a vizet nagy erejű reflektorokkal megvilágítani, viszont szabad világító eszközt használni a sátorban, ernyők alatt, valamint szabad fejlámpát használni fárasztáskor, bedobáskor, csalizáskor és a halak hálóba emelésekor.
- Szabad a vízbe menni horgászcsizmában, de csak a halak hálóba emeléséhez, vagy a pontyzsákok megfelelő elhelyezéséhez.
- A csapatoknak a számukra kijelölt horgászhelyen belül kell horgásznia.
- Sátrak (tábor kialakítása), személyes dolgok elhelyezése közvetlenül a szektorban lehetséges.
- A megakasztott hal sikeres kiemelésében segítség igénybe vehető (csapattárs, hozott segítő vagy a szomszédos csapat tagja).
- A hal kifogása érvényesnek számít akkor is, ha véletlenül a száján kívül akad be a horog.
- Szándékosan szabálysértő módon kifogni a halat szigorúan tilos.
- Halfogás esetén a kifogott halat a mérlegelésig sértetlenül kell tárolni, majd a mérlegelés, és fotózás után vissza kell engedni.
- A halak elhelyezésére megnedvesített pontymatrac és pontyzsák használata kötelező.
- A halakat pontyzsákban élve kell tartani, és verseny ideje alatt a pontyzsáknak teljes terjedelmében a vízben kell lennie.
- Egy pontyzsákban 5-7 kg közötti halból 2 db, 7 kg felettiből kizárólag 1 db tárolható.
- Minden 10 kg-ot meghaladó hal fogását a versenybizottságnak azonnal jelezni kell.
- A csapatoknak elegendő pontyzsákkal kell rendelkezniük (minimum 6db/csapat, és 90x120cm vagy 90x150cm méretű), melyet a verseny szervezői a verseny elején ellenőriznek.
- A pontyzsákok megtelése esetén azonnali mérlegelést kell kérni.
- Kötelező eszközök: 2 db pontymatrac (jó minőségű), 2 db minimum 90x90 cm-es, sűrű szövésű merítőháló (bojlis merítő), sebfertőtlenítő.
- Ha a kifogott hal elpusztul, nem számit bele a versenybe.
- A verseny lefújása előtt megakasztott hal beleszámít a versenybe akkor is, ha a fárasztás a dudaszó (hangjelzés) után fejeződik be.
- A verseny végén a rajthelyet tökéletesen tiszta állapotban kell hagyni.
- A szabálytalankodás vagy egyéb az ABK Etikai Kódexéhez nem illő magatartás versenyből való kizárást vonhatja maga után.

Mérlegelés szabályai:
- Mérlegelés általános esetben naponta két alkalommal történik.
- Soron kívüli mérlegelést lehet kérni akkor is, ha a rendelkezésre álló pontyzsákok megteltek.
- A mérést hitelesített mérleggel kell végezni.
- A mérlegelést a csapathoz tartozó szektoron belül kell elvégezni.
- Méréskor a súly jelzésének jól láthatónak kell lennie a rendezők és a versenyzők számára egyaránt.
- A szervezőkön kívül csak a mérlegelők, a versenyzők és a bírók szólalhatnak fel szóban vagy egyéb módon a méréssel kapcsolatban.
- Minden halat a szervezők által biztosított mérlegelőhálóban kell lemérni, ezt benedvesítik, és megállapítják az önsúlyát minden mérés előtt.
- Minden kifogott halat külön- külön, egyesével kell felírni a mérlegelő lapokra.
- A versenyen csak pontyok kerülnek értékelésre, 5 kg-os súlykorlátozással.
- A méréseket a szervezők hajtják végre.
- A mérlegelésnél jelen kell lennie: 1 fő csapattagnak, a mérlegelőnek, az adminisztrációt végző személynek és a szomszéd csapat egy tagjának.
- A fogás adatai felkerülnek a versenyző csapat fogási lapjára, melyet aláírásával hitelesít mind a kifogó versenyző, a szervező és az ellenőrző más versenyző csapathoz tartozó csapattag is.
- Két mérőlapja van minden csapatnak. Az egyik példány a szervezőknél (mérlegelőnél), míg a másik példány a csapatoknál van.
- Amíg a mérőcsapat megérkezik a rajthelyre, a versenyzőknek a halakat tartalmazó hálókat a vízben kell tartani. Ezután a halakat az egyik versenyzőnek át kell tennie a mérőhálóba, és ráhelyezni a mérőfelületre. Mérés után a halakat vissza kell bocsátani.
- Ha a mérési folyamat befejeződött, és a halakat már visszabocsátották a vízbe, valamint aláírták a papírokat, a méréssel kapcsolatban már nem lehet panaszt emelni. Mind a mérlegelőnek, mind a csapattagoknak ellenőrizniük kell, hogy minden lemért hal mindkét mérlegelő lapra felvezetésre került-e. A csupán egyik lapon szereplő vitatott hal nem vehető figyelembe a végső összeszámolásnál. Csak azokat lehet számításba venni, melyek mindkét lapon szerepelnek.
- Mérlegelésre és értékelésre csak élő halak kerülhetnek.
- A verseny állásáról naprakészen minden csapat egy táblázatból értesül, ami reggel és este kerül kiosztásra.
- Bármilyen más jellegű probléma, kérdés felmerülése esetén a szervezők a helyszínen döntenek.
- Óvás: 30.000.- Ft ellenében tehető, melyet követően a döntést a versenybíróság saját hatáskörébe rendeli.

Szankciók:
- Versenyből való kizárással jár:
-    A szándékosan megcsonkított vagy sértett hal;
-          a gondatlanságból megcsonkított vagy sérülő hal;
-          a halakkal való kulturálatlan bánásmód;
-          a tiltott csalik és a nem megengedett eszközök használata;
-          a csalás.
- Kizárás jár a késésért (a nevező csapat a verseny kezdetére nem érkezik meg).
- Minden figyelmeztetés 15 kg hal levonásával jár az eredményekből.
- Figyelmeztetés jár azért, ha bárki más a csapattagokon kívül etet, vagy fáraszt.
- Figyelmeztetés jár, ha a csapatok engedély nélkül külső segítséget vesznek igénybe, valamint a verseny kezdetét jelző hangjelzés előtt etetni és horgászni kezdenek.
- Figyelmeztetés jár, ha a csapattagok valamelyike horgászhoz nem méltóan viselkedik, és a halakat nem megfelelően tárolják.
- Figyelmeztetés jár reflektor használatáért.
- Figyelmeztetés jár nagy mennyiségű alkoholfogyasztásért! Az erről szóló döntést a szervezők saját hatáskörükbe rendelik.
- A szervezők rendelkeznek azon joggal mind a versenyek ideje alatt, mind az eredményhirdetés idején, hogy szankciókat szabjon ki horgászokra, csapatokra vagy segítőkre, ha azok szabálysértést követnek el.
- Minden, a szabályokban nem leírt, nem szabályozott kérdésben a versenyszervezők állásfoglalásai az irányadóak.

Értékelés:
- A végső sorrendbe sorolást a szervezők, illetve a versenybírák végzik a verseny zárását követően.
- A fogott összsúly (összes kilogramm) alapján történik a végső sorrend felállítása.
- Azonos súlyok esetén a legnagyobb súlyú hal megfogásával bíró párost illeti az elsőbbség.
- Ha még mindig fennáll a holtverseny, akkor az elsőbbség azt a csapatot illeti, akinél nagyobb a fogások átlagsúlya (összes súly/fogások száma).

Díjazás:
- A verseny díjairól, a kupákról és azok gravírozásáról a verseny főtámogatója a MAX Carp hazai képviselője (Lemmer Ádám) gondoskodik.
- A végeredmény sorrendjét a csapatok által fogott halak összsúlya dönti el.
- A támogatók egyéb díjakat is felajánlhatnak.

 

 

 

 

 

 

 

Jelentkezés: info@maxcarp.hu  vagy 06 70 389 61 37-es telefonszámon.

 

  

 

 

 

A Max Carp Hungary bemutatja:
MAX Masters Marathon Cup 2011 Bojlis versenyt
a Nagyrédei Horgásztavon!

Részletek

5. / 5 oldal

Partnereink: